Dr. Kósa Lajos Magyar Óriásnyulai

A Magyar Óriásnyulak megmentésén és népszerűsítésén fáradozom családommal, bízva a fajta felemelkedésében!

 

Üdvözlöm honlapomon!

 

Dr. Kósa Lajos vagyok, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Nyíregyházán élek feleségemmel és két fiammal. Gyerekkorom óta kisebb-nagyobb kihagyásokkal foglalkozom nyulakkal. Közel két éve kizárólag Magyar Óriásaim vannak.

Nagyon megszerettem ezt a fajtát, gyönyörű kinézete, harmónikus testfelépítése, ellenállóképessége és gazdasági tulajdonságai miatt.

Első Magyar Óriás nyulaimat Nagy János volt MÓE elnöktől és Hajdú Dávid szeghalmi tenyésztőtől szereztem be, velük alapoztam meg tenyészetemet. A nyulak sok örömet okoztak nekem, rajtuk keresztül ismertem meg a fajtát és váltam jobb tenyésztővé.

Elégedettséggel tölt el a tudat, hogy sok szép tenyészállat került már ki a tenyészetemből, csak jó visszajelzéseket kapok az új gazdáiktól.

Jelenlegi célom állományom növelése, szinten tartása és tartástechnológiám továbbfejlesztése.

Közel két éve vagyok tagja, a Magyar Óriásnyúl-tenyésztők Országos Egyesületének, melynek ez év márcisától elnökségi tagjává választottak.

 

Örülök, hogy benézett hozzám, kellemes időtöltést kívánok!

 

2012.12.23.

 

 

 

 

 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 4
Tegnapi: 2
Heti: 6
Havi: 103
Össz.: 68 739

Látogatottság növelés
Oldal: Bemutatkozás
Dr. Kósa Lajos Magyar Óriásnyulai - © 2008 - 2024 - magyar-oriasnyul.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »